Az izraeli Vöröshadsereg holnap menetel ! Asdód

1Május 9-e a Győzelem napja: a II. Világháború végét ünnepeljük. Izrael-szerte egy az oroszországi Tomszk városából három éve kiindult lakossági kezdeményezés, a „Halhatatlan ezred” c. menet hirdeti a többek között a világ – és közte a zsidó nép – megmenekülését a fasiszta pestistől, és a Vörös Hadsereg ebben betöltött szerepét.

A halhatatlanok

Tavaly Asdódban, Eilaton, Migdal Emekben, Jeruzsálemben – tehát főként orosz bevándorlók által favorizált városokban masírozott az Halhatatlan ezred, idén az asdódi menet a biztos. Az a kérdés felmerülhet fel bennünk, hogy mégis kikből tevődik majd össze ezen lelkes, több ezer fős gárda: a II. világháborús harci dresszbe öltözött lelkes fiatalokból, vagy pedig az általuk cipelt táblákon lévő hősökből? A táblákra ugyanis a Vörös hadsereg harcosainak a fényképeit ragasztják.

A felvonulás története

Az Oroszországban, Kazahsztánban, Kirgizisztánban, Fehéroroszországban és Ukrajnában elterjedt, több, mint fél millió „katonát” felvonultató jelmezes megmozdulást tavaly az asdodi Natan Greenberg honosította meg Izraelben. Natan – aki egy Vörös Hadsereggel foglalkozó történelmi-katonai klubnak a vezetője – maga vette fel a tomszki főkolompos Szergej Lapenkovval a kapcsolatot, aki maga is egy világháborús hős leszármazottja, és a helyi városi rádió igazgatója. Természetesen nyílt fülekre talált, így Natan már nemcsak Győzelem napjának a lebonyolításában segít évről évre városában, hanem országszinten a Halhatatlan ezred gyakorlati megszervezéséhez is segítséget kapott.

Az ő filozófiája az, hogy hiba elfelejtenünk azokat, akikre büszkének kellene lennünk: azzal, hogy rájuk emlékezünk – mintegy halhatatlanná tesszük őket.
Az, hogy az ember nemcsak egy unalmas, átlagos megemlékezésre megy el, hanem személyes kapcsolatot is kialakít egy hőssel – megerősíti a szellemi öröksége tudatát, valamint a részvevőket is később a példakép követésére buzdítja. „Ez annál is fontosabb, minthogy a részvevő fiatalok később az izraeli hadsereg részét fogják alkotni – és nem mindegy, hogy bátor, elhivatott katonák lesznek belőlük, vagy pedig nyámnyila, kényszer sorozottak, akik csak a hadsereg végét várják. ”- nyilatkozta Natan. A menetben ugyanis nem ismeretlen harcosok képeit cipelik a többnyire a volt-szovjet utóállamokból Izraelbe alijázott fiatalok, hanem a saját családjuk tagjaiét: a nagypapáét vagy dédnagypapáét.
Ugyanakkor nem csak sorkatonák alkotják az ezred sorait, hanem mindazok, akik a hátországban dolgoztak, vagy pedig egy gettóba, esetleg koncentrációs táborba kerültek.

Közös örökség

Igazából ebből a volt-szovjet régióból mindenki fog találni családi hősöket, ezért bárki csatlakozhat a Facebookon, az Interneten s a rádióban meghirdetett menethez. Természetesen a magyarok is.
Natan elsősorban tehát a fiatalokért, másodsorban a saját családi örökségének az életben tartásáért döntött a menet elindítása mellett: mindkét nagyszülője harcolt a II. Világháborúban, az apukája pedig szintén átélte a Katasztrófát.
A megmozdulás egyelőre politikai támogatást az asdodi alpolgármestert, Borisz Gitermant leszámítva még nem igazán kapott, de külső, anyagi támogatás sem érkezett. A menet korabeli harci öltözékeit a szervező Natan a saját pénzén vásárolja a részvevő diákoknak, a dolgozók viszont már maguknak állják. A plakátok nyomtatását és a táblák megfabrikálását is összedobott pénzből oldják meg.

És a szkepticizmus

Vannak, akik cinikusan meg is jegyezték a szervezőknek, az egész pénzkidobás, energia- és időpocséklás: mégis minek a múlttal ennyit foglalkozni, amikor a jövőt kéne építeni? – mondják.
Natán viszont a Вести nevű helyi, orosz nyelvű napilapban ezt üzente a kételkedőknek: „Rövid emlékezettel nem lehet jelent építeni. Ez a mi családunk emléke. Van okunk büszkének lenni a múltra, és a jelenre. Reméljük, hogy egyszer a jövőre is büszkék lehetünk.”
Azok az izraeli magyarok, vagy épp Izraelben járó turisták, akik kedvet éreznének a menethez való csatlakozáshoz, a pontos részleteket Natantól a 054-3220207 telefonszámon tudhatják meg. Asdód – és a Vöröshadsereg, érdemes látni!

43Shares

You may also like...