• Egyéb kategória

A Magyar Nyelvterületről Származó Zsidóság Emlékmúzeuma

BevezetőMagyarzsidimuzeum2

A magyar anyanyelvű zsidóság története több, mint ezer évre nyúlik vissza. Évszázadokon át virágzó  hitközségek folytatták a hagyományos életmódot és bennük termékeny talajra talált a zsidó filozófia, majd később a cionista mozgalmak. Valláskutatók, rabbik, tudósok, művészek, zeneszerzők, sportolók és írók származtak ezekből a közösségekből és nevük a magyar és a világ zsidóságának büszkeségévé vált.

A Holocaust következtében elapadtak az alkotás forrásai. Így a mi nemzedékünk az utolsó, amelyik még megmenthetik a feledéstől ennek a közösségnek a magyar társadalomra, a világ kultúrájára és a zsidó történelemre gyakorolt hatását.

Múzeumunk megalapítása szükségessé vált, hogy a múltunk ne merüljön feledésbe; és hogy a – Magyarországról, Erdélyből, Szlovákiából, Kárpátaljáról, Bácska-Bánátról és Burgenlandból származó – magyar ajkú zsidóság hagyományait, vallási és kulturális örökségét megőrizzük. Célunk: megismertetni az utókorral a közösségek életét, jellegzetes szokásait és vezető személyiségeit.

Magyarzsidimuzeum1

Mit talál a látogató a Múzeumban?

Múzeumunk elsődleges célja a magyar ajkú zsidóság szellemi és tárgyi örökségének megőrzése és bemutatása.

A kiállításban többek között kegyszerek és korabeli háztartási tárgyak, valamint dokumentumok, fényképek, újságok és könyvek tükrözik az egykori zsidó közösségek hétköznapjait, ünnepeit és szellemi örökségét a közélet, a vallás, a tudomány és a kultúra terén. Kiemeljük a cionista mozgalmak szerepét, melyek jelentősen hozzájárultak a zsidó közösségek életéhez és az eljövendő zsidó állam felépítéséhez.

A Múzeum egy szobája a Holokauszt, a munkaszolgálat és az életmentő tevékenység témájának van szentelve.

Az audióvizuális szobában három nyelvű film mutatja be a magyar ajkú zsidóság történetét.

Gazdag multimédiás gyűjtemény és számítógépes információ-központ, valamint óriási archívumi- és könyvgyűjtemény áll az érdeklődők rendelkezésére tanulmányozás és kutatás céljaira.

Természetesen a Múzeum munkatársai örömmel segítenek anyag keresésével, tárlatvezetéssel, magyarázatokkal.

Nyitvatartás:

Vasárnaptól csütörtökig 9:00–14:00, pénteken 9:00-13:00.

Szombaton és ünnepnapokon zárva.Magyarzsidimuzeum3

Ünnepek előestéjét illetően ajánlatos megbizonyosodni a nyitvatartásról.

Csoportok – kérjük előzetesen egyeztetni telefonon!

Belépti díj: 20 sekel, tárlatvezetéssel 35 sekel. Adományokat köszönettel fogadunk.

Központi esemény évente:

A Herzl-nap – változatos programokkal gazdagított baráti találkozó ősszel, Szukkot ünnepe táján, több száz résztvevővel.

Kapcsolat és elérhetőség:

Postacím: Memorial Museum of Hungarian Speaking Jewry

P.O.B. 1168

Zefat 1311101

Israel

Tel.: 04-6925881

Fax: 04-6923880

E-mail: museum@hjm.org.il

Internet: www.hjm.org.il

A Múzeum Cfát városában, közel a város központjához, a “Szárájá” nevű régi, tornyos épület hátsó udvarában található, zöld kapu mögött.

Térkép: Cfát északi bejáratától kezdve:

5Shares

You may also like...