• Egyéb kategória

Jézus és a szentek nyomában

1. Nap Jaffo
Szent Péter nyomában

800px-Jaffa_StPeter_church másolata

A csoportot a Ben Gurion repülő téren személyesen köszöntjük! Ezt követően Jaffóba, TelAviv óvárosába utazunk. Jaffó a földkerekség egyik legrégebbi városa. Már az Ószövetségben is megemlítik, mondván, hogy a nevét Noé egyik fia, Jefet után kapta, aki a vízözön után itt kezdte meg a település építését. Az Újszövetség a várost Joppe néven említi, amely Szent Péter csodatetteinek a helyszíne volt, például itt támasztotta fel imáival a jótékonyságáról híres özvegyasszonyt,Tábitát (Ap.Csel 9,36-42). Szent Péter egy Simon nevű tímár házában lakott, amely később világító toronyként is üzemelt. Ez kirándulásunk első állomása. Ezt követően sétálunk egyet a régi kikötőben, majd felkeressük a Szent Péter templomot. Meglátogatjuk Jaffa művész negyedét, és a különleges hangulatú óvárost. Este transzfer Názáretbe. Vacsora & szállás Tiberiászban!

2. Nap Názáreth/Kána/Tábor-hegy
Szűz Mária, Szent József, Jézus

nazareth2

Názáreth a Szent Család életének fő helyszíne, Jézus földi életének java részét itt töltötte ismeretlenül, szegénységben. Első célpontunk az Angyali Üdvözlet Bazilika egy barlang fölé épült, amiben található a Szűz Mária háza. Mária itt találkozott Gábriel angyallal, aki hírül adta neki, hogy fiút fog szülni. A Közel-Kelet legnagyobb méretű kegyhelye. Ezt követően meglátogatjuk a Szent József templomot, amely Szent József családjának háza felett áll. A templom alatti barlangot keresztelkedési szertartáshoz használták. Végül felkeressük a názerethi Ó zsinagógát, Az evangélisták úgy tartják, hogy Jézus szombatonként a zsinagógában tanított, azonban az örömhírt a zsidók kételkedve fogadták és Jézust kiközösítették és egy hegyről is leakarták taszítani. Utunk során meglátogatjuk Názáreth pezsgő arab bazárját, majd délután Kánába utazunk. A közeli Kánában “kezdte meg Jézus az első csodajeleit, és kinyilvánította dicsőségét” (Jn 2,1-11). A híres Kánai mennyegzőn Jézus a vizet borrá változtatta, a csodahelyszínén most egy csodálatos templomot találunk. Utunk végén meglátogatjuk a festői szépségű Tábor-hegyet, amely Jézus Színelváltozásának (Megdicsőülésének) helyszíne. A hegytetőn helyt kapó Ferences templomból csodálatos kilátás nyílik a Biblia tájára. Vacsora & szállás Tiberiaszban!

3. Nap Taghba/ Boldogságok-hegye/ Kafernaum
Jézus csodái

Boldogságokhegyetemplom

Jézusi csoda, a kenyér és halszaporítás helyszínéül (Márk 6:30-46) szolgáló Taghbára visszük el a csoportot. Úgy tartják, hogy a Kenyér és halszaporítás emléktemplomában található bizánci mozaik volt a csoda pontos helyszíne.Ezután meglátogatjuk a Boldogságok hegyét, amelyet a Hegyi beszéd helyszínéül tartanak számon. Itt megállunk, és elolvassuk Szent Máté és Szent Lukács könyvéből az Újszövetség törvényeit. Ezt követően Kafernaumba utazunk, ahol Jézus Názareth után lakott. Kafernaum lett Jézus messiási működésének a központja, innen járta be Galileát. Innen származott többek között Péter, András, Jakab apostol, valamint az adószedőből lett evangélista Máté. Meglátogatjuk Jézus igehirdetésének helyszínét, a régi zsinagóga romjait. A zsinagógát az a római százados emelte, akinek Jézus távolról gyógyította meg a szolgáját. Innen szármozik a híres mondat: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én lelkem.” amely a katolikus liturgiák része.Ezután meglátogatjuk Szent Péter házát, ami felé templomot emeltek. Vacsora & szállás Tibériászban!

4. Nap Qumran/Holt-tenger
Az ókeresztény esszénus közösség nyomában

220px-Qumran másolata1946-ban a Holt-tengeri barlangokban megtalált tekercsek a feltételezett legelső keresztény közösség, az ún. esszénusok titokzatos világába enged betekintést. Ellátogatunk Qumran Nemzeti Parkba, ahol megtekinthetjük a titokzatos tekercsek megtalálásának helyszíneit, a barlangokat, valamint magukat a tekercseket is az esszénusok napi használati és ereklye tárgyaival egyetemben. Ezt követően megmerülünk az ásványi anyagairól híres Holt-tenger legszebb tenger partján, a Kália parton. A Holt-tenger különleges élmény minden számára: a magas só koncentráció miatt nem ér re az ember lába: a víz feldobja. Vacsora & szállás az Al mog kibucban!

5. Nap Jeruzsálem
Jézus születési és halála

deadsea

Utunk Betlehembe visz, ahol meglátogatjuk a Születés templomát, melyet a Kis Jézus születési helyén emeltek. Ezt követően megtekintjük a Jézus Tejbarlangját, melyben a hagyomány szerint Szűz Mária pihent meg szoptatni. Ezt követően Jeruzsálembe utazunk, ahol felkeressük a nép- valamint képzőművészeti kiállításairól híres Izrael Múzeumot, majd megtekintjük kívülről az izraeli parlament, a Knesszet épületét. Ezt követően utunk Jeruzsálem óvárosa felé visz. Meglátogatjuk az Utolsó Vacsora termét. Az Utolsó Vacsora terme a Sion templomban van, ide gyűltek össze az apostolok Jézus mennybemenetele után és itt várták a Szent Léleket. Ez az ősegyház is kezdetben itt működött. Ezt követően meglátogatjuk az épületegyüttes egy másik részében lévő kőszarkofágot, amit a zsoltárszerző Dávid király sírja. Utunkat A Boldogságos Szűz elszenderülésének templomával zárjuk. A hagyomány szerint Krisztus mennybemenetele után Mária ezen a helyen élt élete végéig. Vacsora & szállás Jeruzsálemben!

6. Nap Jeruzsálem
Jézus utolsó napjai

churchofnation

A napot az Olajfák hegyén kezdjük. Meglátogatjuk a francia Mi atyánk templomot, ahol Jézus a prédikációit tartotta. Az esténként elmondott „Mi Atyánkot” 100 nyelve fordították le, melyeket a Templomban el is olvashatunk. Ezt követően meglátogatjuk a Dominus Flevis kápolnát ahol Jézus megjövendölte Jeruzsálem pusztulását. Ezután Getszemáni kertbe megyünk, ahol a húsvéti vacsora elfogyasztása utána Jézus az apostolaival elment imádkozni, és ahol elárulták. Az ősi olajfák között sétálva megelevenedik előttünk a tragikus esemény. Ezt követően a Nemzetek Templomát látogatjuk meg, majd a Szent Anna templomot, amit a Szűz Mária születési helyeként tartanak számon. A 2000 éves Betzeda fürdő következik, ahol  Jézus meggyógyított egy 38 éve beteg embert. Ezután az Antónia erődhöz visz az utunk, a pretoriumhoz, ahol Heródes elítélte Jézust. Végigjárjuk a Jézus keresztútjának állomásait, a Via Dolorosat majd megérkezünk a Golgotára, a keresztre feszítés helyszínén lévő Szent Sír templomhoz. A nap végén felkeressük a Siratófalat. Vacsora & szállás Jeruzsálemben!

7. Nap Caesarea vagy Tel-Aviv
Opció:
A) Caesarea

caesarea2

A pogányból kereszténnyé lett római katona, Kornéliusz városa
A Heródes Császár építette kikötő város Júdea provincia adminisztratív központja volt. A bizánci korban Caesarea jelentős keresztény központnak számított, itt élt a Szentírás tudós Órigenész és Euszebiosz, valamint itt szolgált a római katona Kornéliusz, akit Jézus térített meg. A város később a muszlimot uralma alá került egészen a keresztesek érkezéséig. Ezután a Mamelukok hódították meg. Az utasok megtekinthetik a római és keresztes korok építészeti remekeit (például egy eredeti római színházat és egy vízvezeték rendszert!), valamint egy 3 dimenziós filmmel láthatják az antik korok emberének életét. (a program ára: +15 dollár)

B) TelAviv

telaviv

Kirándulunk az UNESCO világörökség részeként számon tartott Tel Avivot Megtekintjük a fehér város Bauhaus építészeti remekeit, valamint a művész negyed Neve Tzedeket. Fürdünk egyet a tengerben.

Minden résztvevő zarándok-oklevélben és szuvenírben részesül!

MISÉZÉSI LEHETŐSÉG AZ EMLÍTETT TEMPLOMOKBAN A CSOPORTOT KÍSÉRŐ LELKI VEZETŐVEL!!!

Áraink tartalmazzák:

  • Repülőjegyet és repülőtéri transzfereket
  • Magyar nyelvű idegenvezetést
  • Belépőjegyeket (kivéve Massada fellegvár: kb. 20 dollár)
  • Izraeli szállást 3 csillagos szállodákban, 2 ágyas szobában
  • Félpanziós ellátást
  • A tizenkét évesnél fiatalabb gyerekek a szülők szobájában harmadikként, pótágyon 20% kedvezményt kap a részvételi díj árából!

Áraink nem tartalmazzák:

  • A repülőtéri illetéket (kb. 63.000 forint)
  • Az idegenvezető és a buszvezető részére a helyszínen átadott borravalót (naponta kb. 7 dollár)
  • A repülőtér poggyászterébe, vagy az utastérbe feladott bőröndöt az ELAL általános díjszabása szerint (kézitáska ingyen felvihető)
  • Személyes transzfereket (tehát, hogyha valaki egy későbbi repülőgéppel érkezik, akkor az ő csatlakozását a csoporthoz)

 

Érdeklődni:

Sasvári Ildikó Sarah

Guide 21 Tours Ltd

Email: sarah@guide21.co.il        Tel: +9725403922053

 


 

Útjainkat a magyországi partnereinknél rendelhetik meg.

Budapest

Érdi Mariannlogo

413-6790, 413-6791

adutours@t-online.hu

http://www.adutours.hu/

0Shares

You may also like...